Mindigszombat

Szentirmai Vendégház és Fogadó a Rigóhoz

Kedves Vendégeink! 

2022.januárjában vásároltuk meg álmaink megvalósításának tárgyát, egy régi parasztházat Tengődön, Somogy vármegyében. Azóta rengeteget dolgoztunk a házon és még nagyon sok építeni, alakítani való van rajta. 2023. nyár elejére elkészültek a vendégszobák, így ekkortól már fogadjuk vendégeinket. 2024-ben a terv a ház és az udvar külső szépítése (egy része már elkészült, egy része folyamatban van). A külső munkálatokban nagy segítséget nyújtott Nővérem/Sógornőm Edit, aki azóta már az égből nézi a házunk szépülését, reméljük nagy elégedettséggel. A tiszteletére a kertben számtalan tárgy, növény és két emléktábla is jelzi a hálánkat és a szeretetünket Feléje. A Fogadó építése és üzemeltetése a jövő év feladata lesz, tervünk szerint 2025. év nyarára teljes gőzzel fogunk működni. Tavaly nyáron sok vendégünk volt, a forgalmunk felülmúlta a várakozásainkat. Nagyon sok pozitív visszajelzést és értékelést kaptunk (természetesen volt egy két negatív is, de ezek nem szegték kedvünket), továbbra is kitartóan folytatjuk, azt, amit megálmodtunk…

Szobáink

Két szoba, külön fürdővel, Wc-vel, egy közös helyiségel.

Huszár szoba

6 fő elhelyezésére alkalmas

Részletek

Maci szoba

4 fő elhelyezésére alkalmas

Részletek

Galéria

Képek a szálláshelyről és ételeinkről

Közeli helyek